2.rész
I Believe In You
„Kedves R.
Ma nagyon rossz napom volt. Elaludtam és lekéstem az első órámat. Jól le is szidtak érte. Aish… ez volt az első alkalom, hogy ilyen történt. Na mindegy. So Ah nem rég ment haza, én meg itt ülök az üres osztályteremben, mert még takarítanom kell – ez a büntetésem amiért nem voltam ott első órán. Úgy mennék már haza… ”
Leraktam a telefonomat a padra, majd nagyot sóhajtva felálltam és a kezembe vettem a seprűt, ami a falnak volt támasztva.
- Utálom ezt az egészet. – duzzogtam.
Épp hogy léptem kettőt a seprűvel a kezemben, a telefonom jelzett, hogy sms-t kaptam. Elengedtem a seprűt, ami nagy zajjal a földre dőlt, én meg odasiettem a padomhoz, és elvettem a telefonom onnan.
„Hajrá! Minél előbb megcsinálod, annál előbb hazamehetsz. ”
R.„
Elmosolyodtam, majd, mint aki kicseréltek, kaptam a kezembe a seprűt és fogtam neki a takarításnak.
- Rousseau kávézó-
- Hogy haladnak a dolgok? – kérdezte a pult mögül egy középkorú férfi az előtte ülő vendéget, miközben egy poharat törölgetett.
- Megbüntették. – mosolygott a fiú, miközben a telefonja kijelzőjét nézte.
- Nahát. – mosolyodott el a férfi, majd letette a fényesre törölgetett poharat, és a fiúra nézett.
- Biztos nehéz neki… - tűnt el lassan a mosoly a fiú arcáról.
- R.
- Ne hívj így. – nézett a férfira.
- Nem azt mondtad, hogy elköltözöl?
- De igen.
- Mikor?
- Holnap. – vágta zsebre a telefonját. – Kösz az italt Jinho. – ugrott le a székről.
- Ugyan. De Jongwoon. – komolyodott el a férfi hangja.
- Hm? – fordult felé a fiú.
- Biztos bírni fogod? – aggódott.
- Muszáj lesz. – mosolyodott el. – Nem szeghetem meg az ígéretet, amit Jungsoo-nak tettem. – hajtotta le a fejét, majd az ajtó felé vette az irányt. – Bármennyire is szeretném.
„R, nagyon fáradt vagyok. Most végeztem a takarítással és indulok haza. Te mit csinálsz?”
Felkaptam a táskámat a padról, majd kirohantam a teremből, végigsiettem a hosszú, üres folyósón, lesiettem a lépcsőkön és villámsebességgel szaladtam ki az ajtón, amikor szólni kezdett a telefonom. Megálltam, majd felemeltem a kezem, amibe a telefonom szorongattam, és egy boldog mosollyal olvastam el R üzenetét.
„Sohee, legyél óvatos hazafelé. Már kezd sötétedni, ilyenkor jönnek elő a pszichopata állatok. Ha bármi történne, írj!
R.”
R annyira kedves. Ilyenkor annyira meg szeretném ölelni.
Számtalanszor futott át az agyamon, hogy milyen lenne R közelében lenni, vagy, hogy egyáltalán milyen ember ő? De amikor elkezdtem ilyeneken gondolkodni rájöttem, hogy nem érdekel, hogy magas, alacsony, milyen a haja, vagy bármi más. Legyen ő bárki, vagy bármilyen akkor is szeretem. Ő a mindenem.
- Köszönöm. – motyogtam magam elé, majd eltettem a telefonom és kirohantam az iskola kapuján.
Nem tudtam, de a kapu mellett egy szőke fiú, lehajtott fejjel állt háttal a falnak dőlve. Fekete kapucni volt a fején, és a telefonját nézte, majd mikor kirohantam a kapun, egy pillanatra utánam nézett, aztán, elsétált az ellenkező irányba.
Vidáman siettem fel a sötét lépcsőkön, azzal a tudattal, hogy nem sokára otthon leszek és lepihenhetek. Mikor felértem a harmadik emeletre, elfordultam balra, majd megtorpantam. Két feketébe öltözött, ismeretlen férfi állt a lakásom ajtaja előtt és beszélgettek. Sapka, és azon még egy kapucni volt mindkettő fején, ami eltakarta az arcukat.
Ezek meg mit akarnak?
Lassan, félve elindultam feléjük, mire az egyik felém fordult, majd a másik is.
Rablók? Perverzek? Bérgyilkosok?!
Nagyot nyeltem, majd mentem tovább, mire ők is elindultak felém. Még az életem is lepergett előttem az alatt a pár másodperc alatt, amíg egymással szembe haladtunk.
Végül, mindketten elsétáltak mellettem, mire megtorpantam. Lassan utánuk fordultam és láttam, ahogy lemennek a lépcsőn. Nagyot sóhajtottam, majd odasiettem az ajtómhoz. Előkerestem a kulcsomat, gyorsan bementem, majd magamra zártam az ajtót.
- Ez… ijesztő volt. – sóhajtottam.
Felkapcsoltam a villanyt, majd kiléptem a cipőmből és a szobám felé vettem az irányt. Ledobtam a táskámat az ágyamra, majd kimentem a konyhába, hogy egyek valamit, amikor a lámpa pislákolni kezdett. Megálltam, majd felnéztem a lámpára, ami ki-be kapcsolgatott.
- Mi jön még?
A hűtő is néha kikapcsolt majd be, ami nagyon zavaró volt.
Mi lesz itt? Apokalipszis?
Fáradtan dőltem le az ágyamra, majd kivettem a telefonom a zsebemből.
„R,
Képzeld, ma, amikor jöttem haza két idegen fickó állt az ajtóm előtt talpig feketében. Nagyon ijesztőek voltak. Halálra rémültem tőlük, de végül elmentek. Már megijedtem, hogy értem jöttek. Bárcsak még velem lehetne a bátyám… Akkor biztos nem féltem volna ennyire. Rossz így egyedül.”
- Egy idióta vagyok! – kiáltottam fel, majd csaptam homlokon magam. – Hülye! Hülye! Hülye! – ütögettem a fejem.
Újra elolvastam, amit írtam majd az ideggörcs is elkapott, amikor ezt a részt olvastam: „Rossz így egyedül.”… „Egyedül”… „EGYEDÜL.”
Aish, most tuti megbántottam.
Gyorsan kikerestem So Ah számát, majd hisztérikus állapotba hívni kezdtem.
- Mi az? – szólt bele fáradtan.
- Egy idióta vagyok. – hisztiztem.
- Miért? – mondta csigalassúsággal.
- Olyat írtam R-nek amit nem kellett volna. – potyogtak a könnyeim – egyértelműen túlreagáltam az egészet, ahogy azt egy tinédzserhez illik.
- Jó nyugi… nem lesz semmi. – ásított a mondata közepén.
- De mi van ha mégis?!
- Sohee, ennyire fontos neked R?
- IGEN! – üvöltöttem.
- Jó, akkor holnap megbeszéljük, oké? - mondta, majd kinyomta a telefont.
- Hallo? So Ah? SO AH! AISH! – dobtam le a földre a telefonomat, majd a párna alá dugtam a fejem és úgy kapálóztam, mint egy tíz éves.
Hülye!
A telefonom egyszer csak szólni kezdett, mire kikaptam a fejem a párna alól és lemásztam a földre a telefonomért, mint egy macska, majd leültem a földre.
„ Ismered őket? Vagy láttad már őket azelőtt? Ha még egyszer látnád, őket azonnal szólj! És azt hittem Jungsoo mondta már neked, hogy amíg én itt vagyok neked, nem vagy egyedül. Persze tudom, nem vehetem át Jungsoo helyét és nem is akarom. De azért igyekszem segíteni, és védeni téged, ahogy azt az erőmből telik.
R.”
R.”
R…
Köszönöm, hogy vagy nekem.
