4.rész - Im Just a Boy Who Lives Next Door
„ R,
Nem fogod elhinni mi történt velem! Jinho bárjába találkoztam egy idióta, perverz, szőke gengszterrel, és mikor hazajöttem kiderült, hogy a szomszédba költözött! Ezt nem hiszem el! Miért? Miért történik ez velem?”
- Idióta? Perverz?! – mérgelődött Jongwoon miközben a telefonja kijelzőjét nézte. – Ez nem is igaz! – vágta földhöz a telefonját, majd mérgesen leült az ágyára, és arcát a tenyerébe temette.
Hosszú percekig volt így, majd felsóhajtott, hátradőlt és elterült az ágyon.
- Végül is… ezt akartad nem? Hogy ne kerüljön túl közel hozzád. Bármennyire is szereted.
Ez egyszerűen fantasztikus…
Úgy terültem szét az ágyam előtt a földön, mintha éppen kihalóban lennék, csak azért mert egy bunkó srác költözött a szomszédba. Fáradtan bámultam a plafont, amikor a lámpák, az egész házba újra lekapcsolódtak, majd vissza.
- Mi van már megint?! – ültem fel mérgesen és néztem körbe a szobámban. – Ezt nem hiszem el… - morogtam, majd hallottam, hogy üzenetet kaptam.
Hátranyúltam a telefonomért, amit az ágyamra dobtam, majd felsóhajtottam.
„ Ne kerülj túl közel hozzá. Ki tudja, milyen ember…
R.”
- Ha fizetnének érte, se kerülnék közelebb hozzá! – mondtam a telefonomnak.
Egyre jobban kezdett idegesíteni, ahogy le-fel kapcsolódtak a házban a lámpák, és azt hittem megőrülök.
- Aish! – keltem fel a földről, majd mérgesen trappoltam ki a szobámból.
Beleléptem a cipőmbe, majd kisétáltam az ajtómon, és a szöszi lakásának ajtaja előtt álltam meg. Becsöngettem, majd ölbe tett kézzel, mérges arccal vártam, hogy kinyíljon az ajtó, miközben a lábammal idegesen doboltam.
Végül hallottam, ahogy kattan a zár, és láttam, hogy az ajtó lassan kinyílik. Mikor a szöszi meglátott kissé meglepődött, én meg idegesen néztem rá.
- Igen? – szólalt meg végül.
- Én csak… izé… - motyogtam duzzogva. – A te lakásodba nem kapcsolódnak le a lámpák, majd vissza mintha külön életet élnének? – mutattam be a lakásába.
- Mi? A lámpák? – fordított nekem hátat és nézett be, majd újra felém fordult. – Nem. Miért? Nálad nem működnek?
- Mindegy. Köszi. – indultam meg a lakásom ajtaja felé.
- Várj, ne segítsek? – kiabált utánam.
- Nem kell, kösz. Bocs a zavarásért! – kiabáltam anélkül, hogy visszafordultam volna, majd bevágtam magam után az ajtót, és bezártam.
- Remek… - néztem fel a lámpámra, ami pislákolt. – Most mihez kezdjek vele?
Másnap késő délután mikor Jinho kávézójában törölgettem a poharakat, láttam, ahogy a szöszi besétál az ajtón. Egy pillanatra sem vettem le a szemem róla, ahogyan odasétál a pult végéhez, ahol Jinho állt. Leült az egyik székre, majd beszélgetni kezdtek. Még véletlenül sem tévedt erre a tekintete.
Unottan törölgettem tovább a poharakat, majd letettem a rongyot a pultra, és odasétáltam Jinho-hoz, mire síri csend lett.
- Mi van? Eddig ment a traccs parti, most meg, hogy idejövök, megnémultok? – mértem végig őket, csípőre tette kezekkel.
- Ezek férfi dolgok. – mondta a szöszi.
- Milyen férfi? – mértem végig gúnyosan, mire lesütötte a szemeit, majd elmosolyodott.
- Jinho én lépek. Majd még beugrok. – állt fel a székéről.
- Várj csak. – szólt rá Jinho. – Sohee is mindjárt végez, miért nem mentek haza együtt?
- Látom, még mindig valami elhomályosítja az agyad öreg. – nevetett a szöszi.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. – néztem zavartan JInho-ra.
- Pontosan. Én csak szép lányokat kísérek haza! – kiabálta.
- Akkor menj és kísérj haza egy széplányt te undorító szőke gnóm! – fordultam felé és kiabáltam.
- Van nevem is ám. – mondta komolyan arckifejezéssel.
- Nem érdekel a neved! – üvöltöttem, mire vállat vont, majd zsebre vágott kézzel kisétált az ajtón.
- Mi a neve? – fordultam Jinho felé.
- Kim Jongwoon. – válaszolt Jinho, majd elmosolyodott. – Csak nem tet…
Kim Jongwoon…
- Remek. – szakítottam félbe. – Megyek és beperelem. – indultam el, mire Jinho elkapta a pólóm nyakát és visszarántott.
- Hé, kölyök. – mondta. – Nem kéne kikezdened egy idősebbel.
- Jinho egyáltalán honnan ismered ezt a szöszit?
- Jongwoon. Jongwoon! Jegyezd már meg kérlek. – tette össze a kezeit. – Amúgy meg egy régi barátom.
Itt mindenki mindenkinek a régi barátja… Csak én egyikről sem tudok.
- Értem. – mondtam, mire rezegni kezdett a telefonom a zsebemben.
Gyorsan ki is halásztam, és olyan mosollyal nézegettem, hogy még Jinho-nak is feltűnt.
„ Hogy halad a munka? Minden rendben megy? Remélem, minél előbb megoldódik majd az idióta szomszéd problémád is! Próbáld meg figyelmen kívül hagyni. Az lesz a legjobb. Légy óvatos hazafelé!
R „
- Mitől csillognak ennyire a szemeid? – kérdezte Jinho.
- R…
- Áh. Érdekes lehet, ha ilyen könnyen mosolyra bír. Még mindig beszélgettek?
- Igen. – mosolyogtam, majd miután válaszoltam, visszatettem a telefonom a zsebembe.
- Ötleted sincs, hogy ki lehet az?
- Nem, nincs. De nem is érdekel.
- Hűha. Olyan, vagy mint aki szerelmes… - mosolygott Jinho.
- Nekem R… R a mindenem. Nélküle létezni sem tudnék.
Jongwoon a kávézó falának támaszkodva állt, és várt, miközben tekintetét csak néha emelte fel a földről. Miután Sohee kisétált az ajtón, felkapta a fejére a pulóvere kapucniját, majd lassan elindult a lány után. Egész úton, óvatosan követte őt, nehogy észrevegye. Őrző szemeit, egy pillanatra sem vette le róla.
„ Bízok benned. Védd meg őt, ha velem valami történne. „ – hallotta Jungsoo szavait.
Lassan tekintetét a fekete égre emelte, és hagyta, hogy a friss hideg levegő arcát simogassa, és a kósza, szemébe lógó szőke tincsekkel játszadozzon. Tekintete tele volt fájdalommal, szomorúsággal és keserves titkokkal. A lányra nézett, aki egyre távolabb került tőle, majd lehajtotta fejét.
„Előttem megy a lány, akit mindennél jobban szeretek, és sohasem lehet az enyém.”
Mikor beléptem a házba, és fel akartam kapcsolni a villanyt, de nem történt semmi. Lepetten álltam a kapcsoló mellett és kapcsolgattam le-fel, de hasztalan volt.
- Most miért csinálod ezt velem?! – kiabáltam idegesen.
Aish… Ezt nem hiszem el.
Odasétáltam a hűtőhöz, hogy kivegyek egy üveg vizet, de amikor kinyitottam rájöttem, hogy nem csak a lámpákkal van gond. Nem volt áram az egész lakásban.
- Ne már!
Előkaptam a telefonom, majd azzal világítva mentem el az ajtóig, húztam fel a cipőmet és álltam meg Jongwoon ajtaja előtt. Csengettem, de nem történt semmi.
Most meg mi van? Nem lenne itthon? De hát azt mondta haza jön…
Kopogni kezdtem, de semmi hatása nem volt.
- Ya. Szöszi! – dörömböltem az ajtón. – Ya! Itthon vagy?
- Nem. – szólalt valaki a hátam mögül, mire ijedtemben gyorsan megfordultam és az ajtónak dőltem.
- Mit szeretnél? – kérdezte Jongwoon.
- Csak... csak… nálad van áram? – kérdeztem
- Beengednél, hogy megtudjam?
- P-persze. – álltam, félre, majd megvártam, míg kinyitja az ajtót és belép.
- Itt minden rendben. – kiabálta, mire benéztem és tényleg világítottak a lámpák.
- Én ezt nem értem… - motyogtam.
- Nálad valami gond van? – sétált ki.
- Majd megoldom valahogy. – mondtam, majd lassan besétáltam a sötét lakásomba, és kihívtam a szerelőket.
Azt mondták, hogy mivel túl régiek voltak a vezetékek, kiégtek. Mikor megmondták, mennyit kéne, fizessek, hogy újra áram legyen a lakásomba, azt hittem ott helybe összeesek.
Épphogy meg tudtam élni abból a pénzből, amit kerestem. Nem tudtam megfizetni azt az árat, amit kértek.
Miután elmentek, gyertyákat gyújtottam és letettem őket a szobámba lévő asztalra. Magamra terítettem a pokrócom, majd leültem az asztal mellé, és elővettem a telefonom.
„ R,
Itt ülök a szobámban, egy pokróccal és egy tucat gyertyával. Nincs áram az egész lakásomban, de nem tudom kifizetni a javítást. Most akkor életem végéig sötétbe kell élnem? Honnan szerezzek pénzt? R, mit csináljak?”
Letettem a telefonom magam mellé, majd felhúztam a lábaimat és átöleltem őket.
Félek. Mihez kezdjek most?
Kétségbe voltam esve, és nem tudtam mihez kezdjek. Fáztam, és rémült voltam. Alig néhány perccel az után, hogy megírtam az sms-t R-nek, már potyogni kezdtek a könnyeim, végül patakokban folyt végig az arcomon. A térdemre hajtottam a homlokom és úgy szipogtam, mikor valami halvány fény szűrődött be a nappaliba, és halk ajtócsikorgásra lettem figyelmes. Lassan felemeltem a fejem, és láttam, ahogy Jongwoon besétál, majd az ajtómban megáll. Én meg csak könnyes arccal néztem vissza rá gondolván: úgy se látja.
- Te meg mit kuksolsz itt a sötétben? - kérdezte, de egy szót sem tudtam kinyögni válaszként, csak szipogtam. – Miért nem zártad be az ajtót?
- Azért… - próbáltam néhány szót kipréselni magamból. – Azért, hogy R be tudjon jönni… ha eljön értem.
- R?
- Hagyjuk. – húztam a fejemre a pokrócot.
- Problémás egy kölyök vagy. – sóhajtott Jongwoon, majd hallottam, ahogy a léptei közelítenek felém.
Minek jön ide? Menjen haza inkább!
Hirtelen felkapott a földről, majd az ölében velem elindult a saját lakása felé. Ha lett volna erőm, kiabáltam és kapálóztam volna, hogy tegyen le, de nem tudtam megtenni.
Valahol mélyen még örültem is, hogy nem vagyok egyedül. Hogy valaki segít rajtam, amikor R nem teheti meg.
Bevitt a szobájába, majd letett az ágyra és rám dobott még egy takarót.
- De nehogy horkolni merj, mert kidoblak az ablakon!
- Miért tetted? – törölgettem a könnyeimet.
- Tisztázzunk valamit. – fordult vissza. – Nem vagyok perverz, vagy… bármi más, amit gondolsz! Én csak… egy srác vagyok a szomszédból.
- Jó, de miért…
- Egy férfi segít a nőknek. – szakított félbe.
- Honnan…
- Láttam, amikor elment a karbantartó.
- Oh…
- Egyéb kérdés?
- Hány éves is vagy?
- Hát több mint te. Na aludj!
- Várj! – szóltam, miután rájöttem, hogy a telefonomat a szobámban hagytam.
- Mi az?
- Visszamennél a telefonomért?
- Minek neked az éjszakára?
- Hozd vissza! – kiabáltam.
- Ne hisztizz már! – kiabált.
A hangos kiáltás után síri csend lett a szobába, és csak a szipogásom lehetett hallani. Könnyeim újra folyni kezdtek és remegni kezdtem a félelemtől. Nem a miatt féltem, hogy kiabáltak velem. A gondolat, hogy nem tudhatom magam mellett az egyetlen dolgot, ami segít kapcsolatban maradnom R-el, rémisztő volt.
- Az az egyetlen dolog, amin beszélni tudok vele. – potyogtak a könnyeim. – Akkor visszamegyek érte én. – dobtam le magamról a pokrócot, mire odalépett hozzám.
- Kivel? – nézett le rám, zsebre vágott kézzel.
- R. – néztem rá könnyes arccal.
- Az meg ki?
- Az életem.
Egy pillanatra a szemei kerekedtek és a szája remegni kezdett.
- Maradj, visszamegyek érte. – fordult el, majd kisétált a szobából.
Mikor Jongwoon belépett a házba zseblámpájával körbevilágította a sötétségbe borult lakást, lassan végig mért minden egyes képet ami Sohee asztalán pihent. Iskolás képes, nyaralás, barátok és Jungsoo. Elvette az egyik képet, amin Sohee és Jungsoo voltak, majd elmélyülve nézegette a képet. Felsóhajtott, majd miután visszatette a helyére, lehajolt a telefonért, ami a földön hevert.
Leült az ágyra, majd elővette a telefonját, és újra elolvasta amit Sohee írt neki. Hosszú percekig nézegette a telefonját, majd miután válaszolt, visszament a saját lakásába.
Bement a szobájába ahol épp Sohee volt, odadobta a telefonját, majd szó nélkül csukta be maga után az ajtót és dőlt le fáradtan a kanapéra, míg a lány könnyes arcán egy mosoly jelent meg, mikor meglátta, hogy R válaszolt neki.
„ Nem maradhatsz ott! Próbálj meg szállást keresni valakinél egy időre, amint tudok, segítek, hogy visszaköltözhess, rendben? Ne aggódj, és ne sírj! Nem hagylak magadra.
R ”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése