13.rész
My Heart Still Remembers You
Tudok élni nélküled. Tudok élni nélküled...
Hajtogattam magamban, de egyre jobban kezdett összedőlni minden amit erőszakkal építettem az elmémben. Hatalmas falakat húztam fel, hazugságból, de az igazság alapjaira és a falak kezdtek megremegni, majd lassan leomlani.
Mégse tudok élni nélküled? Gyűlöllek érte.
Rin lassan benyitott az ajtón, majd lenézett rám.
- Máris elaludt? - suttogta, mire bólintottam.
Hallottam ahogy egy halk sóhaj hagyja el a száját, majd kezét a vállamra tette, mire felnéztem rá.
- Azokkal mi legyen? - mutatott a ki a szobából a két hullára amiket kihúztunk a nappali közepébe.
Lehajtottam a fejem, majd gondolkodni kezdtem.
- Daraboljuk fel? - tette fel a kérdést Rin mire kikerekedtek a szemeim és hitetlenkedve néztem rá.
- Rin! - szóltam rá halkan.
- Mi az? - lepődött meg. - Szükség nagy úr!
- És ha csak beletennénk őket egy nagy fekete zsákba?
- Remek ötlet! - gúnyolódott rajtam. - És hova teszed őket?
Gondolkodóba ejtett. Mégis mit kezdhetnénk velük?
- Megvan! - kaptam fel a fejem, mire Rin érdeklődő pillantásokat vetett rám. - Figyelj, beletesszük őket egy-egy szemetes zsákba, és... ugye van autód? - gondolkodtam el.
- Persze, folytasd.
- A folyóba velük.
- De úgy megtalálják!
- Ha kötünk súlyokat a zsákra, vagy teszünk bele akkor nem. - mosolyodtam el.
- Jó, de ha nem férnek bele a zsákba? Csonkítsuk meg a testeket? - kérdezte olyan könnyedén mintha csak azt kérdezné mi lesz a vacsora.
- Rin! - szóltam rá újra.
- Sohee! Komolyan mondom!
- Látom. Ezt sem először csinálod? - néztem rá szúrós szemekkel.
Rin, meglepődött, majd szégyenkezve fordította el a fejét.
- Értem. darabold fel ha gondolod, de szerintem megoldható anélkül is.
- Ezt én megoldom, te csak segíts majd az egyik zsákot lehozni a kocsihoz, aztán a többit elintézem. - hadarta el, majd kilépett a szobából, húzva maga után az ajtót, hogy becsukja, mikor megfogtam azt és visszarántottam. Lepetten nézett vissza rám, mire én felálltam és mélyen a szemeibe néztem.
- Nem akarsz mondani valamit? - kérdeztem kissé mérgesen.
Rin lehajtotta a fejét, majd nagy levegőket vett.
- Rin! - szóltam rá, mire felkapta a fejét, és elmosolyodott.
- Nem akarom, hogy tőlem tudd meg.
Hiába mosolygott, volt benne valami keserves, valami elmondhatatlanul szomorú, ami kétségbe ejtett és megrémisztett.
Jongwoon nappalijába ültem a kanapé előtt a földön és a telefonomat nyomogattam, nem sokkal azután, hogy Rin elment, "eltakarítani a szemetet". Hirtelen a telefonom csörögni kezdett mire lepetten kaptam fel a fejem és a mellkasomhoz kaptam.
- Ah, de megijedtem. - motyogtam. - R? - hunyorogtam mikor megláttam, hogy hív. Egyből Jongwoon szobája ajtajára néztem, ami mögött Ő volt.
R sohasem hívott fel. Soha. Régen annyit könyörögtem, de mindig azt mondta, nem lehet, csakis írásban beszélhettünk, és most hív. Ráadásul a szomszéd szobából...
- Igen? - vettem, fel majd emeltem a fülemhez a telefont.
- Meg se lepődsz? - halk nevetés hagyta el a száját.
- Én.. - lepődtem meg.
Tudja, hogy tudom?
- Sohee... - sóhajtott. - Te.. tudod, hogy...
- Ne menjek be? - szakítottam félbe. Meg akartam kímélni őt a kérdéstől.
- Mondanom kell valamit. - hangja komoly volt. Valami nehéz dologra készült.
- Akkor bemegyek. - készültem felállni a földről mikor rám szólt.
- Ne gyere be! - kiáltotta hirtelen, ami még a falakon keresztül is áthallatszott. - Kérlek. Úgy nem megy...
- Rendben... helyezkedtem vissza, majd nyeltem egy nagyot. Hihetetlenül ideges lettem.
- G-gondolom tudod, hogy én és... Jung... Jungsoo barátok voltunk. - hangja folyton elcsuklott. Alig tudta kimondani a szavakat annyira félt.
- Igen. - kezdett remegni a kezem.
- Itt az ideje, hogy elmondjam, mi is történt aznap...
- Namsan Park -
A pirosló napot lassan elnyelték a fák és az épületek, az ég pedig lilás színekben pompázott. Jongwoon az egyik fa tövében álldogált, baseball sapkáját a fejére húzta, és csak a földet bámulta. Arcát takargatta.
- Helyzet? - kérdezte, mikor Jungsoo odalépett mellé és a fának dőlt. Nem néztek egymásra csak álltak egymás mellett.
- Közel járnak. - Jungsoo hangja ideges volt. - Meg fognak találni. - nézett rá Jongwoonra.
Jongwoon nem szólt semmit csak gondolkodott a következő lépésen és mélyeket lélegzett, hogy nyugtassa magát.
- Menekülnöd kell. - fordult Jungsoo barátja felé. - Nem tudlak tovább fedezni! - suttogta idegesen.
Jongwoon ránézett, majd nyugtatóan elmosolyodott és kezét Jungsoo vállára tette.
- Ne aggódj. Kitalálok valamit.
- Nem. - vette le barátja kezét magáról. - Ezt most nem tudod megoldani. Nincs más lehetőség el kell menned innen. - hadonászott a kezével idegességében.- Velem kell jönnöd. - komolyodott el Jongwoon, mire Jungsoo meglepődött és visszahőkölt. - Ha ennyire közel járnak, arra is hamarosan rájönnek, hogy tégla vagy közöttük. Meg fognak ölni.
Néhány perces csend telepedett rájuk, majd Jungsoo kivette a kocsija kulcsát a zsebéből és barátja elé állt.
- Nem maradhatok veled végig, nem hagyhatom sokáig Soheet magára. Elviszlek innen, de utána magadra kell hagyjalak egy időre. Rendben?
Jongwoon bólintott egyet mire sietve elindultak Jungsoo kocsija felé ami az út szélén parkolt.
- Nem sokára ott vagyunk, legyél készen. - mondta Jongwoon a telefonba Rinnek miközben a kocsiban ültek. - Nincs sok időnk azonnal menni kell.
- Rendben, összepakolom ami fontos és mehetünk. - válaszolt Rin, majd letette a telefont.
Jongwoon zsebre vágta a telefonját, majd a mellette ülő barátjára nézett aki mereven nézte az utat vezetés közben.
- Ha mindennek vége meghálálom valahogy. - mosolygott rá.
- Kérni szeretnék valamit. - mondta komolyan barátja mire Jongwoon arcára fagyott a mosoly. - Ha történne velem valami.. akármi.. kérlek vigyázz Sohee-ra.
Jongwoon szemei kikerekedtek, majd hüledezve Jungsoo felé fordult az ülésen. Hirtelen belé fagytak a szavak.
- M-mégis mi ez hirtelen? - kérdezte rémülten.
- Csak ígérd meg ezt nekem. - mondta anélkül, hogy barátjára nézett volna. - De kérlek, ne találkozz vele. Soha. Ne keverd ebbe bele.
- Akkor mégis hogy-
- Csak telefonon keresztül. - vágott a szavába. - Ne ismerjen téged, ne tudjon semmit. Sohee-nak már mondtam, hogy keresni fogod, ha a szükség úgy hozná. R-ként neveztelek meg.
Jongwoon idegesen hátravágta magát az ülésen és bámult kifelé az ablakon.
- Ígérd meg nekem! - emelte fel a hangját Jungsoo mire barátja összerezzent és felé fordult. - Ígérd ezt meg nekem! Ha bármi történik, vigyázz rá helyettem! - kiabálta Jungsoo idegesen.
A légkör olyan feszültté vált, hogy levegőt is nehezen lehetett venni. Miután néhány percig figyelte Jongwoon a mellette ülő társát, észrevett valamit.
Jungsoo folyamatosan a visszapillantó tükör és az út között kapkodta a tekintetét. Mikor Jongwoon meg akart fordulni, hogy hátra nézzen a két ülés között, Jungsoo megragadta a mellkasát és hátra nyomta az ülésen.
- Ya! - kiáltott fel Jongwoon.
- Kell tennem egy kis kitérőt.
- Mi van?
- Mikor befordulok azon a sarkon - bökött a fejével az irányba - megállok, és te kiszállsz. Megértetted?
- Mégis mit képzelsz? - motyogta az orra alatt Jongwoon majd megpróbált megint hátra nézni mire Jungsoo hirtelen elrántotta az üléstől és újra nekivágta.
- Megértetted? - kiabálta.
Jongwoon tudta, hogy valami nincs rendben, de nem ellenkezhetett barátjával.
- Rendben. - nyelt egy nagyot, majd mikor Jungsoo lekanyarodott egy buszmegállóba megállt, mire Jongwoon azonnal kiugrott az autóból és visszanézett barátjára.
- Ígérd meg! - nézett Jungsoo vissza rá.
Jongwoon hirtelen visszahőkölt majd remegni kezdtek a lábai.
- Ya... miért sírsz? - suttogta maga elé.
- Bízom benned. - mondta Jungsoo, majd áthajolt az anyósülésen és bevágta Jongwoon előtt az ajtót.
Ahogy az ajtó becsapódott rálépett a gázra és a megengedettnél többel hajtani kezdett tovább az úton.
Jongwoon az autó után fordult és nézte, ahogy távolodik, majd nem sokkal később, két fekete sötétített ablakú autó száguldott el mellette.
Hirtelen villámcsapásként érte, hogy mégis mi történik.
- A francba. - suttogta, majd futni kezdett.
Még alig ugyan, de látta Jungsoo autóját ahogy menekül, azonban hirtelen eltűnt a szeme elől. A látványtól a lábai földbe gyökereztek és a szíve a torkában dobogott. Könnyek futottak végig az arcán, majd ahogy csak tudott futni kezdett, közben pedig a könnyeit törölgette.
Mikor a kereszteződéshez ért, a térdeire rogyott és az a gombóc a torkában fojtogatni kezdte. Jungsoo autóját oldalról elsodorta egy kamion.
A két fekete autó is ott állt. Az egyik férfi benézett Jungsoo autójába majd mikor visszafordult társai felé, akik az autóban ültek, nyújtott ujjait meglegyintette a nyaka előtt.
Halott.
Visszaült az autóba, majd elhajtottak, az emberek pedig egyre csak gyűltek a füstölő kocsi köré, mentők szirénázása hasított bele az emberek beszédébe.
Jongwoon hangosan zokogni kezdett, miközben előredőlt és tenyereire támaszkodott.
Istenem
Mit tettem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése