» 15. rész - Let's Watch It Burn [VÉGE]

15.rész

Let's Watch It Burn

Borzasztó fejfájásra ébredtem, miközben keresztbe feküdtem az ágyon, amiről fél karom lelógott. Fájdalmasan felnyögtem miközben lassan felkönyököltem és körbe néztem. Senki nem volt rajtam kívül a szobában.
Jongwoon!
Hirtelen belém nyilalltak az emlékek, az ahogy kirángatták őt mellőlem. Esetlenül felugrottam az ágyról, majd elvettem a telefonom az éjjeliszekrényről és hívni kezdtem Rin-t.
Vedd már fel!
Idegesen doboltam a lábammal, forgolódtam, túrtam bele  a hajamba és harapdáltam a számat. Teljesen kétségbeestem.
- Igen? - szólalt meg Rin, mire felkaptam a fejem.
- Rin! Jongwoon-t elvitték! - kezdték könnyek kínozni  a szemeimet.
- Micsoda? - kérdezett vissza egy kis szünet után.
- E-este.. elvitték.. bejöttek. Két férfi volt és.. és elvitték nem tudom hova, Rin mit csináljak, mi van megölik?
- Sohee, Sohee! - próbált nyugtatgatni. - Megyek és megkeresem őt rendben?
- De - kezdtem nagy lendülettel de azonnal félbeszakított.
- Te maradj otthon, és zárkózz be! Lehet visszamennek érted, ha úgy döntenek, hogy nem akarnak szemtanút hagyni.
- Mentsd meg őt Rin. - remegett a szám.
- Nem lesz semmi baj.
Hiába mondta ezeket, nem tudtam megnyugodni és éreztem a hangján, hogy ő sem nyugodt. A legkevésbé sem. Ledobtam a telefonom az ágyra, majd a homlokomat fogva forgolódtam idegesen.
Mégis mihez kezdjek? Nem ülhetek itt, imákat mormolva és reménykedve abban, hogy Jongwoon megmenekül.
Kisiettem a szobából, majd egyből megtorpantam amikor észrevettem, hogy a bejárati ajtó nyitva van.
Azóta...  vagy  nem rég óta?
Földbe gyökereztek a lábaim, majd gyanúsan pásztáztam körbe a lakást a tekintetemmel.
Itt lenne még valaki? Engem akarna? 
Lassan odasétáltam az ajtóhoz, majd kiléptem és körbe néztem. Az üres folyosó látványától és a síri csöndtől összeszorult a gyomrom.
Túl baljós...
Visszaléptem, majd becsuktam magam előtt az ajtót, azonban amikor megakartam fordulni hirtelen erős fájdalom nyílalt végig rajtam, amitől kiszaladt belőlem minden erő. Látásom elhomályosodott és zúgott a fejem. Szívem hirtelen iszonyat gyorsan kezdett verni.
Hát itt vagy te rohadék.
Hátra akartam nézni, megpillantani a támadom, de pilláim elnehezedtek és körbeölelt a sötétség.



Férfiak hangja visszhangzott a fejemben, miközben  próbáltam kinyitni a szemeim ami csak apró pillanatokra  sikerült. Éreztem hogy iszonyatosan fáj  a csuklóm és a fejem, és a hideg követ a térdeim alatt.
Mi a fene történik?
Lassan egyre jobban sikerült kinyitni a szemeim, végül felemeltem az addig lógó fejem és előre meredtem. Egy hatalmas terem volt előttem, oszlopokkal díszítve, a másik végében pedig egy hosszú fa asztal volt, vörös terítővel lefedve, ami mögött hat férfi állt és beszélgetett, az asztal előtt pedig egy férfi térdelt. Jobbra néztem és megláttam a mellettem lévő hatalmas fa ajtót, amitől egészen az asztalig egy hosszú fekete szőnyeg volt leterítve. A falon festmények, papírok és különböző díszek lógtak. Gyertyák égtek az asztalon és néhol a földön, mécsesek és nagyobb fáklyák világították be a termet. Ablak sehol sem volt.
Megmozdítottam a kezem, amikor láncok csörrenése hasított bele a levegőbe. Hátranéztem és akkor pillantottam meg, hogy a csuklómra zárt láncok a mögöttem lévő falhoz vannak illesztve.
Hát ez remek.
A láncok hangjára, a hat idegen tekintete rám tévedt.
- Felébredt? - kérdezte egyik a másiktól, mire a jobb szélen álló, elindult felém.
Teljesen feketébe volt öltözve, arcát maszk takarta, és fegyverek lógtak az oldalán.
Mikor elém ért, államnál fogva megemelte a fejem, és az arcom kezdte tanulmányozni. Reszkettem a félelemtől mégis dühösen meredtem vissza rá.
- Mi legyen vele? - engedett el majd fordult vissza a többiek felé.
- Egyenlőre hagyd. Még van időnk eldönteni. - legyintett a középen álló.
- Sohee? - hallottam halkan Jongwoon rekedtes hangját a terem másik végéből.
Felugrottam a földről, majd lépni akartam de a láncok visszarántottak, neki a kőfalnak.
- Jongwoon? Itt vagy?
A feketébe burkolózott alak visszasétált az asztal mögé, így újra beláttam mindent. A férfi aki az asztal előtt térdelt lassan felemelte a fejét és rám nézett.
Istenem.
- Mi ez az egész? - rántottam egyet a láncaimon de esélyem se volt szabadulni. - Engedjenek oda! - kiabáltam.
Jongwoon lábra próbált állni, de ahgy megpróbáltam erőtlenül esett össze. Összeszorult a szívem a látványra.
Mégis mit tettek veled?
Az asztal mögött álló férfiakat kezdtem figyelni, akik magabiztosan bólogatni kezdtek miközben valamiről beszélgettek.
Jongwoon tetoválásáról lenne szó?
- Kérem! - kiabáltam. - Hadd menjek oda hozzá! Nem csinálok semmit!
Hátha... hátha...
Az egyik felém bökött a fejével, mire egy másik hatalmas léptekkel megindult felém. Oldalán kulcsok zörögtek. Mögém sétált, majd felemelte a kezem és levette a láncokat a csuklómról, mire a karjaim erőtlenül estek le magam mellé. Azonnal súrolgatni kezdtem a láncok helyét.
- Köszönöm . - néztem szúrós szemekkel a férfira, mire az összeráncolta homlokát és mély levegőt vett.
Lassan felálltam, és Jongwoon-hoz rohantam. Mellé térdeltem és magamhoz öleltem. Pólója rongyokban lógott róla, feje véres volt és a mellkasán sebek díszelegtek.
Mérgesen felnéztem a mögöttünk álló férfiakra akik tudomást sem vettek rólunk csak pusmogtak valamiről.
- Elviszlek innen. - suttogtam Jongwoon fülébe, mire felkapta a fejét és rémülten rám nézett.
Mikor megláttam az arcát megrémültem. Vágások és vér borította mindenhol, a tegnap még gyönyörű arcot, amit óvva simogattam.
Ezt nem akarom elhinni...
Könnyek gyűltek a szemeimbe, majd arcát a két kezem közé fogtam és óvatosan megcsókoltam. A vér ízétől felfordult a gyomrom és idegesen verni kezdett a szívem.
- Meg foglak menteni. - döntöttem homlokomat az övének, miközben halványan rámosolyogtam, mire ő óvatosan megrázta a fejét.
Mi?
- Jongwoon! - suttogtam. - Mi a baj?
Nem bírt megszólalni én meg nem tudtam rájönni mire céloz. Miért ne tudnám megmenteni? Igenis kiviszem innen, és elfelejtjük mindezt. Mindent újra kezdünk...
- Menjetek. - intett az egyik férfi, mire lepetten kaptam fel a fejem és mértem végig őket.
Micsoda?
- Menjetek! - nyomatékosította mondandóját, mire a terem másik végében, ahol előbb láncra verve feküdtem, valaki kinyitotta a hatalmas faajtót.
Nem kellett még egyszer mondani. Jongwoon karját a nyakamba tettem, majd lassan lábra segítettem és elindultam vele az ajtó felé a hosszú fekete szőnyegen keresztül.
Megmenekültünk.
Elmosolyodtam miközben lassan ugyan, de egyre közelebb kerültünk az ajtóhoz. Alig vártam, hogy elhagyjam ezt a helyet. Szorosan öleltem magamhoz Jongwoont a derekánál fogva miközben a járásba segítettem. Már csak néhány lépés választott el a kijárattól, amin keresztül kipillanthattam a külvilágra. Fákat láttam, amiket bevilágít a nap fénye, és egy kis ösvényt ami jó messzire fog minket vinni innen.
- Várjatok! - kiáltotta valamelyik hangosan, mire megtorpantam és visszanéztem a vállam fölött. - Meggondoltam magam. - jelentette ki, majd hirtelen előkapott egy pisztolyt és ránk szegezte.
Egy pillanat volt az egész.
A lövés hangja belehasított a csendbe, visszaverődve a kőfalakon, fülsüketítően. Egész testem remegni kezdett, és összeszorult a gyomrom, majd erőtlenül térdre rogytam. Annyira remegtem, hogy alig tudtam levegőt venni. Végig néztem magamon.

Kezemmel végig tapogattam a mellkasom és  a hasam.
M-mi?
Nem voltam véres és nem éreztem fájdalmat.
Lassan Jongwoon felé fordítottam a fejem, kinek karja még mindig a nyakamban pihent és velem együtt térdre rogyott. Lassan a mellkasához emelte a kezét, majd elkapta a karját a nyakamból, előre hajolt  a tenyereire támaszkodva és köhögni kezdett.
A fekete szőnyegen vörös foltok jelentek  meg.
- J-jongwoon? - tettem a kezem a hátára és éreztem, hogy nedves lett. Elkaptam majd lassan magam felé fordítottam a tenyerem.
Vér színezte vörösre addig tiszta kezemet.
Nem...
A könnyek mik végig futottak az arcomon égetni kezdték a bőröm és a gombóc a torkomban fojtogatni kezdett.
- Ugye nem? - remegett a hangom, miközben Jongwoon vállára tettem a kezem.
Érintésem alatt összeesett majd az oldalára fordult és rám nézett. Vér folyt ki a száján és egy hatalmas vérfolt jelent meg a mellkasánál a szakadt pólóján. Szaporán kapkodott levegő után miközben a mellkasán a pólóját szorongatta.
- Jongwoon! - kiáltottam zokogva, majd odakúsztam hozzá és az arcára tettem a kezem. Fölé hajoltam és csak néztem őt, miközben egész testem remegett a félelemtől.
Ez nem a valóság. Ez nem lehet az.
- Ne hagyj itt. - suttogtam zokogva.
Mellkasa megszűnt mozogni. Nem hallottam kétségbeesett lélegzetvételeit. Nem mozdult.
Üvegszemekkel meredt rám.
Keze lecsúszott a mellkasáról nekicsapódva a földnek.
- Nem... - remegtek az ajkaim miközben a tekintetét fürkésztem.
Az a mély szempár ami rabul ejtett, és mindig figyelt engem. Ami annyi titkot rejtegetett. Amit mindennél jobban szerettem.
Hallott szemek meredtek a semmibe.
Hangosan zokogni kezdtem miközben hallottam hogy az asztal mögött jókedvűen felnevetnek.
Rajtam nevettek.
Mérgesen néztem vissza rájuk, de akkora már ők újra az asztalon lévő papírokat bújták és pusmogtak. Néha-néha még kuncogtak párat.
Újra Jongwoon üvegszemeire néztem.
Ez a test, nem rég még melegen ölelt engem, karjai körém fonódtak, ajkai az enyémeken táncoltak, szemei engem figyeltek.
Most pedig teste egyre hidegebb, karjai nem mozdulnak többé, ajka színe eltorzul, szemei pedig már csak a semmibe merednek.
Arcomat a tenyereimbe temetve zokogtam reménytelenül.
Ezt nem bírom ki.
Már hosszú percek óta zokoghattam, mikor lassan mély levegőket kezdtem venni és elvette kezeimet az arcomtól. Élettelenül néztem vissza a hallott szemekre.
Eddig nem tudtam. Folyton ezen vitáztam magamban.
Tudok élni nélküled, nem tudok élni nélküled.
Az igazság az...
Lassan felálltam a földről, ökölbe szorított kezekkel, mélyeket lélegezve, nyugtatva magam.
Az igazság az... hogy tudok élni nélküled.
Lassan odasétáltam az egyik fáklyához és megragadtam.
De nem akarok.
Szorosan megragadtam a fáklyát, majd földhöz vágtam, mire mind a hat férfi felém kapta a tekintetét. A szőnyeg lassan kezdett lángra kapni.
Az egyik egyből a pisztolyához kezdett nyúlni, addig én tovább haladtam és az összes utamba kerülő fáklyát, gyertyát mécsest felborítottam.
Hangos beszéd és kiáltozás hangja lepte el a termet. Hallottam a pisztoly éles hangját, de amíg nem éreztem a fájdalmat, addig csak folytattam a pusztítást. Megfogtam néhány mécsest és mérgesen a falakon lévő képekhez vágtam amik szintén lángra kaptak. Rövidesen a lángok uralni kezdték a termet.
Hallottam a köhögéseiket és a szitkozódásaikat. Az előttük lévő asztal hatalmas lángokra kapott elégetve minden papírt ami olyan fontos volt nekik. Visszasiettem az ajtóhoz, majd neki támaszkodtam és tolni kezdtem.
Senki nem fog innen kijutni.
Köhögni kezdtem a füsttől, de nem érdekelt.
Mikor becsuktam a hatalmas ajtót, térdre estem és tenyeremet az arcomhoz tapasztottam miközben folyamatosan köhögtem. A hőség egyre elviselhetetlenebb lett és éreztem a lángok melegét  a bőrömön.
Négykézláb odakúsztam Jongwoon halott testéhez és mellkasára döntöttem a fejem. Az arcom és a hajam csupa vér lett. Láttam ahogy a lángok egyre közelebb érnek. A füst marni kezdte a torkom és csípni a szemem.
Végül lecsuktam a szemeimet és Jongwoon pólójába markoltam.
- Senki sem megy el innen. - suttogtam utolsó erőmmel, majd kezem erőtlenül lecsúszott az arcomról nekicsapódva a kemény talajnak.
Senki...



- 1 évvel később -
Rin keze remegni kezdett miközben az ajtó előtt állt. Mélyeket lélegzett és próbálta nyugtatgatni magát. A fehér folyósok látványa, a betegek és nővérek jelenléte egyre kényelmetlenebbé vált. Nagy levegőt vett, majd lenyomta az előtte lévő ajtón a kilincset és benyitott.
Idegesítő fehér falak fogadták. Vele szembe egyből volt egy ablak - előtte rácsok. Az ablak bal oldalán volt egy üres asztal egyszerű székkel előtte, jobbra pedig a sarokban egy vaságy, rajta pedig egy fehér köntösbe bújt lány.
Az ágy szélén ült fejet lehajtva. Hosszú haja a vállaira omlott és eltakarta az arcát.
Rin lassan elindult felé, majd vállára tette a kezét, mire a lány felkapta a fejét. A látvány annyira váratlan volt, hogy Rin ijedtében elkapta a kezét és hátrébb lépett. Könnyek szöktek a szemeibe.
- Sajnálom. - remegtek az ajkai.
- Senki. - motyogta a lány.
- Tessék? - lépett közelebb Rin a lányhoz.
- Senki sem mehet el innen. - hajtotta le újra a fejét a lány majd előre hátra kezdett dülöngélni az ágyon.
Rin szemeiből könnyek szöktek ki majd gyorsan letörölte őket és a lány előtt leguggolt. Megfogta a kezét mire az lassan ráemelte a tekintetét.
Arca a végtelenségig eltorzult a sok seb miatt.
- Annyira sajnálom. - suttogta Rin, de a lány nem értette amit mondd. - Emlékszel rám?
A lány arca kifejezéstelen volt.
- Rin vagyok. Nem emlékszel? - simogatta közben a kezét.
- Rin... - motyogta a lány.
- Igen. - mosolyodott el Rin. - Én vagyok az. Rin.
- Rin... - motyogta unottan. - Rin. Rin Rin. - hirtelen kikerekedtek a szemei. - Rin.
- Igen. - ijedt meg kissé.
A lány hirtelen elkapta a kezét Rintől, majd a vállaira tette. Körmeit a nő vállába mélyesztette és az arcához hajolt.
- Hozd vissza. - suttogta rekedtes hangon.
Rin hirtelen megrémült és remegni kezdett.
- Hozd vissza nekem. - szorította egyre erősebben a vállát.
Rin hirtelen felugrott, majd hátrébb lépett és az arcához kapott. Nem akart sírni, de nem bírta visszatartani.
- Hozd vissza nekem. - állt fel a lány az ágyról és nézett rá.
Sötét tekintete Rin szívéig  hatolt, ami mint a tigris karmai hasítottak bele, feltépve régi sebeket és alkotva újakat.
- Sajnálom. - remegett Rin, majd az ajtó felé vette az irányt nagy léptekkel.
- Azt mondtad megmented! - üvöltötte a lány, mire Rin kirohant az ajtón, bevágva azt maga mögött.
Rin az ajtó mellett a hideg falnak dőlve zokogni kezdett, mire a lány az ajtón dörömbölni kezdett.
- Azt mondtad megmented! Azt mondtad megmented! Hozd vissza! Hozd vissza nekem! - ordította torka szakadtából.
Egy orvos és két nővér szaladt el Rin előtt, majd mentek be a szobába. Még több nyugatóra volt szükség.
Rin erőtlenül csúszott le a fal mentén a fejét fogva.
"Nem kellett volna eljönnöm. Soha többé.. soha többé nem jöhetek..." - mondogatta magának rémülten.
- Jungsoo-nak volt igaza. - suttogta maga elé.

Sose kellett volna találkoznotok.