5.rész
Please, Don't Ask Me Why
Nem maradhatok itt. – gondoltam magamban miután már órák óta néztem a plafont.
- Ez nem megoldás. – mondtam halkan, majd felültem az ágyon és nagyot sóhajtottam.
Megigazítottam a hajam, amennyire tudtam, majd felálltam az ágyról, és elindultam az ajtó felé.
Mindenesetre meg kell köszönnöm neki, hogy segített.
Kezem a kilincsre tettem, majd lassan kinyitottam az ajtót.
Lehet mégse olyan bunkó perverz, mint amilyennek gondoltam?
Mikor kiléptem az ajtón, szemeim kikerekedtek és megdermedtem abban a pozícióban, amiben éppen voltam.
M-mi…
Jongwoon egyáltalán nem zavartatta magát, ahogy egy szál nadrágban, és egy törülközővel a kezében néz vissza rám.
Valaki öljön meg!
Arcom olyan vörös lett, mint egy rák, és annyira zavarba jöttem, hogy egy pillanatig se fordult meg a fejemben, hogy alaposan végigmérjem – ahogy a legtöbb lány tette volna a helyemben.
- Vegyél már fel valamit könyörgök, csíped a szemem! – kiabáltam, miközben az egyik kezemmel eltakartam a szemem a másikkal meg idegesen kapálóztam, mintha egy idegesítő szúnyogot kergetnék.
- Te nagyon szerencsés vagy. – mondta kis szünet után.
- Miért? – kapálóztam még mindig.
- Általában nadrág se szokott lenni rajtam. – mondta olyan nyugodtsággal mintha csak bemutatkozott volna.
Könyörgöm kímélj meg a részletektől!
- Sohee? – hallottam egy ismeretlen női hangot, mire abbahagytam a kapálózást, és óvatosan levettem a kezem a szemeimről.
A hang egy középkorú nőtől származott, aki a kanapén ült, és mosolyogva nézett rám.
- Ismerjük egymást? – néztem rá értetlenül.
- Nem. – mosolygott, majd felállt.
Hosszú barna haja hullámos fürtökben omlott a vállaira, tengerkék szeme pedig szinte varázslatos erővel bírt. Hangja lágy és bársonyos volt, járása pedig kecses.
- Jongwoon mondta, hogy vendége van. – sétált oda hozzám.
- Értem…
- Rin vagyok. Jongwoon régi barátja. – nyújtotta felém a kezét.
Már megint ezek a régi barátok. – mosolyogtam kínosan, majd megfogtam a nő kezét.
- Most akkor együtt fogtok élni? – engedte el Rin a kezemet és fordult Jongwoon felé.
Hogy miről beszél?
- Természetesen nem. – mosolygott gúnyosan Jongwoon.
Lehet a fáradtságtól volt, de valamiért nem úgy reagáltam, ahogy kellett volna. Normális helyzetben ezt megerősítettem volna, de e helyett, csak lehajtottam a fejem, és elmerültem a csönd tengerében.
Mi a baj velem?
- Tényleg, a palid írt? – kérdezte Jongwoon mire felkaptam a fejem.
Tényleg! R!
Hirtelen mintha kicseréltek volna, őszinte mosoly húzódott az arcomra, majd elindultam Jongwoon szobájába a telefonomért, de az ajtóba egy pillanatra megálltam majd visszafordultam.
- Nem a palim! – kiabáltam oda Szöszinek, majd besiettem a szobába, felkaptam a telefont az ágyról, majd szétterültem rajta.
De nem fogadott semmi.
Letettem a telefont magam mellé, majd kiábrándultan bámultam a plafont.
- Na? – sétált be Jongwoon, majd ölbe tett kézzel dőlt neki a falnak, az ajtó mellett.
- Nincs semmi.
Pedig most jól esett volna valami tőle…
- Jongwoon. – szólítottam, miközben még mindig a plafont bámultam szüntelen.
- Hm?
- Maradhatnék még pár napot?
El se hiszem, hogy ezt kérem…
- Persze, de nem ingyen.
- De nekem nincs pénzem. – néztem rá.
- Akkor dolgozd le az árát. – mosolyodott el.
- Még is milyen sötét gondolatok járnak a szőke a fejedben? – néztem rá összeszűkített szemekkel.
- Az egyetlen perverz itt te vagy! Arra gondolta, hogy takaríthatnál meg hasonló dolgok, ha már pénzzel nem tudsz fizetni.
- Áll az alku. – mosolyodtam el.
- Amúgy, Sohee. – jött be Rin mosolyogva. – Holnaptól kezdve én leszek az irodalom tanárod.
- Tessék? – ültem fel az ágyamon.
- Jongwoon miatt visszaköltöztem és újra a te iskoládba fogok tanítani.
- Jongwoon miatt? – pislogtam.
- Nem bír meglenni nélkülem. – büszkélkedett mire, Jongwoon csak grimaszolt ölbe tett kézzel. – Sohee. – szólítottam bársonyos hangján. – Beszélhetnénk egy kicsit?
- Persze… - válaszoltam egy kis hatásszünet után.
Szöszi lassan kisétált a szobából, majd becsukta maga után az ajtót, Rin pedig leült mellém az ágyra és felém fordult.
- Légy türelmes Jongwoon-al. – mosolygott.
- Igyekszem. Ez a minimum amiért kisegített.
- Szegény néha modortalannak és bunkónak tűnhet, de hidd el mindent okkal tesz.
- Befejezted Rin?! – kiabált keresztül az ajtón Szöszi idegesen, mire Rin, elmosolyodott, felállt az ágyról, nyugodtan az ajtóhoz sétált, majd kinyitotta azt.
- Jaj de kis szégyenlős lettél. – pöckölte meg Jongwoon homlokát.
Vajon tényleg csak barátság van köztük?
- Sohee! – szólt rám Szöszi, mire összerezzentem.
- Igen?
- Mosogass el!
A követelőzős mindenedet…!
- Jó… - néztem rá duzzogva.
- Kegyetlen vagy Jongwoon. Te tényleg nem tudod, hogy kell a nőkkel bánni? – mosolygott rá Rin.
- Pofa be! Majd nőkként bánok vele, ha az lesz. Most még csak egy kis csitri. – nézett rám lenézően.
- Na de Jongwoon… - lepődött meg Rin.
A férfi hátat fordított nekem, mire Rin mögé lépett és súgott valami a fülébe.
- Miért kezelsz ilyen lenézően? – kérdeztem, mire csak Rin fordult felém, de Szöszi nem. – Azért mert szegény vagyok?
- Is. – válaszolt egyszerűen.
Gyökér!
- Akkor miért segítettél, ha ennyire lenézel engem?! – kiabáltam.
- Sajnáltalak.
- Nem kell a sajnálatod. – álltam fel az ágyról, zsebre vágtam a telefonom, majd futólépésbe indultam meg a bejárati ajtó felé.
- Várj, Sohee, Jongwoon nem… - kezdte Rin a magyarázkodást, de nem vártam, meg míg befejezi.
Bevágtam magam mögött az ajtót, lerohantam a lépcsőn, és mérgesen, kiábrándultan, csalódottan sétáltam végig az utcákon, céltalanul.
Hogy lehet ilyen bunkó?! Pedig már kezdtem megkedvelni…
- Most ezt miért csináltad?! – állt szembe Rin idegesen Jongwoon-al.
A férfi tekintete a földet pásztázta, szemei némi fájdalmat tükröztek. Senki se tudta mit érezhet. Mindent megtartott magának. Rejtelmes, titkos érzéseit.
Nem szólt semmi csak bámult kiábrándultan. Rin mérge elszállt, ahogy nézte őt, majd felsóhajtott és kezét a karjára tette.
- Nem kell ezt csinálnod… Biztos van valami más megoldás is.
- Rin. Ne próbálkozz. – mondta egyhangúan.
- Jongwoon. Miért csinálod ezt? Miért nem engeded közel magadhoz, amikor szereted?
Lehet, hogy Rin tudta, Jongwoon kis titkát, R-t, érzéseit, élete – és ősei – történetét, amiért most szenved. Tudta az érzéseit, de nem értette. Senki se érthettem volna.
- Nem tehetem.
- Akkor miért jöttél ide?! – emelte fel a hangját Rin.
- Mert amikor a veszély a közelben van, nekem is itt kell lennem, hogy megvédjem, Ha nem is R-ként, akkor egy srácként a szomszédból.
- Jongwoon… - engedte el Rin a karját, majd fájdalmasan sóhajtott. – El se tudom képzelni, milyen lehet ez neked…
Jongwoon lassan felemelte a fejét, mikor a telefonja rezegni kezdett a zsebében.
- Sohee? – kérdezte Rin, mikor a fiú kivette a zsebéből a telefont.
Jongwoon összeszűkítette szemeit, kisebb ráncok jelentek meg homlokán, keze pedig remegni kezdett.
- Mi az? – ijedt meg Rin, majd a fiú mellé lépett, hogy láthassa az üzenetet.
„R,
Összevesztem azzal az idióta szőkével ezért eljöttem. Most a szomszéd utcában sétálok, és úgy érzem követnek. Mintha néha látnám magam mögött azt a két fekete ruhás alakot. Talán kezdek megőrülni? Vagy csak ennyire ideges lennék? „
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése